One Direction és ehgyéb más dolgok..:DD

Itt megtalálhattok néhány érdekességet a kedvenc bandánkról könyvekről és egyéb dolgokról:DD

 

155239_533852136629315_1814762079_n.jpg

Liam:

 Liam gitárja
Liam gitározik; méghozzá egy egész jó western gitáron (fémhúros). Ha jól látom a márkája Fender . Nagyon jól szólnak. :]

 Liam 14 évesen az X Factorban
Liam bekerült a legjobb hat közé, férfi kategóriában 2008-ban. Akkor Simon azt mondta neki, hogy majd jöjjön vissza két év múlva. Milyen jól döntött akkor Simon, hogy hazaküldte... most nem lenne One Direction :]

DANIELLE PEAZER

Az X-Faxtor tehetség kutató műsorban ismerkedtek össze, ugyanis Danielle volt az egyik háttértáncos. Eleinte azt mondták, hogy csak barátok, de később kiderült, több van köztük barátságnál. 

 Vesebetegség!


Liam Paynenek csak egy veséje van, mert ő eleve így született, de azt nem tudtuk, hogy gyakorlatilag halottként született.

,,Már csak egy vesém van, mert amikor megszülettem, én gyakorlatilag halott voltam." - mondta Liam a Dare to Dream-nek. ,,Furcsa, tudom. Az orvosokon semmi reakció nem látott, úgy tűnt, mintha minden rendben volna, de alapvető problémák voltak. Én három héttel korábban születtem, és ez korainak számít. A kórházban elvégeztek pár tesztet, de nem tudták kideríteni, hogy mi a baj. Aztán felfedezték, hogy az egyik vesém nem működik megfelelően, és sebhelyes. 32 injekciót kaptam a karomba reggel és este, hogy jobb legyen. Még mindig baj van a vesémmel, így óvatosnak kell lennem, hogy ne igyak túl sok vizet, hanem annyit, hogy az egészséges legyen." Liam elég egészséges életmódban tartotta magát, csatlakozott a sportcsapathoz, és önkéntes futócsapathoz. ,,Én kipróbáltam a cross-country futó csapatot, versenyszerűen is." - mondta Liam. ,,A képzés alatt mindennap felkeltem 6 órakkor, hogy futni menjek. 12 évesen az iskola 18 év alatti csapatában voltam."

 Romantikus típus


 Liam Payne elmondta, hogy ő valójában nagyon romantikus típus, és elárulta, hogy próbált elkápráztatni egy lányt a múltban

.,,Valentin-napon az akkori barátnőm ragaszkodott ahhoz, hogy azt csináljuk, amit ő akar. Azt gondoltam, ez egy kicsit szemétség, így vettem neki egy bonbont, egy macit, 12 szál vörös rózsát, és egy Justin Bieber CD-t. Ha születésnapja volt, nem érdekelt mennyibe került, ha ez boldoggá teszi." Most biztos sok rajongó a padlóra került ezután a kijelentés után. Aranyosnak találjátok Liam-et?

 

Zayn:

 Zayn frufrija 6 cm.

cutezayn.jpg

 Szemüvegben! ^^

Zayn szemüvegben. Nagyon ritkán hordja csak, de szerintem jól áll neki :]

 tumblr_lrctp4q8rl1qhpi62o1_500.jpg

 Cigi :/

Mindenkinek van valami rossz szokása, Zaynnek a cigi. Az X Factor egyik próbája alatt kapták le, amint kiosont egy szál cigire. Vajon a túl sok stressz miatt gyújtott rá?

xdddddd.jpg

 Van egy csomó helyesnek látszó fiú a pop világban, így csak természetes, hogy észreveszik egymást, gondolva Zayn Malikra, aki Justin Bieberről beszélt. A We Love Pop magazin megkérdezte a fiúkat, hogy szerintük ki a legdögösebb, és Zayn Biebset választotta. ,,Azt gondolom, hogy Justin Bieber aranyosan néz ki, de jó lenne, ha egy kicsi dúrvább lenne, és kicsit többet beszélne rólam." - mondta.

 A tökéletes randi! *.*


Egy randi Zayn Malikkal, valószínűleg mindenkinek egy álom, de tényleges valóság eléggé komoly szívdobbanásokat okoz. Szerencsére Zayn mindent megtervez előre, és nem hagy mindent az utolsó pillanatra. A One Direction szexi tagja elmondta: ,,Én elég régimódi vagyok, úgyhogy valószínűleg elvinném egy étterembe, majd talán moziba, ahol megnéznénk egy szép filmet. Biztosan vennék neki virágot is." Ez nagyon szép Zayn. Na kinek az álma egy randi Zaynnel?

 Sokatmondó tweet!


Tehát jóképű, szép a hangja, ő a One Direction egyik tagja, Zayn Malik. A bölcsességében, és éleslátóságában is jeleskedik. Zaynben egyy költő, egy filozófus rejtőzik. Rengeteg forrás elmondta, hogy Zayn a korához képest nagyon éretten gondolkozik, és ha nem vagyunk biztosak életünk értelmében, olvassuk el a következő idézetet, amelyet Zayn tett közzé:

,,Élj magad miatt, és aki szeretsz... ez soha nem veszélyezteti a hitedet, és azt, ami önmagad vagy." - Na mit gondoltok?

 

Louis 

louistomlinsonlouist.png

 Louis azt mondta, ha unatkozik, Harryt piszkálja.

Elszökött :P XD

Az X-Factor alatt történt az eset, hogy a show irányítóit kényszerítették, hogy kihivják a rendőrséget Louis Tomlinson után, aki elment/eltűnt az x faktor házból. A 18 éves srác, akinek 2 szabad órája volt egy szerdai napon, hazament hogy meglátogassa anyukáját anélkül hogy szólt volna valakinek a házból vagy a csapatból. A Sun szerint, az aggódó csapattagok még a helyi kórházakat és a rendőrséget is felhívták, amikor az énekes még éjfélre sem ment vissza a házba. A pániknak csak akkor lett vége amikor Louise felhívta a főnököket, hogy hazament Northhamptonba, azzal a forrással amit a bulvárlapoknak mondott: szünetre van szüksége. Louise épségben visszatért Londonba az X-Faktor próbákra, és azt mondta, hogy jól leszídták. 

 Nevének jelentése
Louis: ófrancia név
Jelentése : hirnév, háború

 Louis nagyon szereti a répát!! :D Hehhe

 Gyerekkori dolgok


Louis Tomlinson anyukája nagyon aranyos, és elmondott pár érdekes dolgot Louis kiskoráról.
,,Amikor Louis kicsi volt, a babakocsiból integetett mindenkinek, közbe pedig ezt mondta "Szia, legyen jó napod!". Ez nagyon aranyos, szerintetek? ,,Louisnak mindig lekellett turmixolni a gabonaféléket. Úgy hívtuk őket, hogy "mix up". MAjd kérdezzétek őt erről." -mondta.

 Tökéletes randi!


Louis Tomlinson elmondta, hogy mik azok a dolgok, amelyek lenyűgözik egy lányban.

,,Legyen szép a mosolya." Ez volt az első dolog a listáján, de elismerte, hogy a "jó személyiség sokkal fontosabb. Lehessen ugratni, viccelődni vele." És mit is tenne ezután a lánnyal, ha már megszerezte? ,,Először is elvinném moziba, hogy hozzámbújhasson filmnézés közben. Aztán megpróbálnám egy kicsit romantikusabbá tenni a hangulatot, étterem, és a többi már történelem..." Természetesen a mi tiszta és ártatlan elménk semmi rosszra nem gondolt azalatt, hogy "a többi már történelem". Louis tovább folytatta: ,,Egy búcsúcsók is beleférne, édesnek tartom az ilyet. Szerintem megpróbálnám ottartani éjszakára is. Nem kell egyből a szexre gondolni, csak szeretném élvezni vele a beszélgetést." Érdekes..

Niall

Niall felsikított, amikor találkozott Justin Bieberrel.

Niall megszállottja Barack Obamának, mindent tud róla.

Niall nevet xD

Van olyan ismerősöm, aki ha elkezd röhögni, akkor én is szakadok rajta... :D Niall is ide tartozik. :D Egyszerűen nem lehet nem nevetni azon, ahogy röhög xD


Grimaszok :O X"D

Niall imád grimaszolni. Nagyon sok kép van, ahol mindig máshogy grimaszol a kamerának. Most csak 2 képet rakok be ide:

niallxd.jpg

nialxd.jpg


Lóherés boxer

Pózolj lóherés boxerrel.:P A kép egy dedikáláson készült. Nekem azonnal Szent Patrik napja jutott eszembe róla. Itt van néhány info:
Szent Patrik napja (írül Lá ’le Pádraig vagy Lá Fhéile Pádraig) évente tartott ünnep Szent Patrik, Írország egyik védőszentje tiszteletére, az írek nemzeti ünnepe. Március 17-én tartják, azon a napon, melyen a hagyomány szerint Patrik meghalt.

jajj.jpg



A szeme a legszexibb?

tumblr_lp9t4mzsen1qbgif2o1_500.jpg


Szeretjük Niall Horan báját, ahogyan hisztérikusan nevet a saját viccein, és azt a kis pimasz csillogást a szemében. Örömmel halljuk, hogy szereti a szmét, de az viszont elszomorít minket, hogy csak ezt szereti magán. A We Love Pop magazin megkérdezte tőle, hogy szerinte mi a legszexisebb dolog rajta. ,,A szemeim." - mondta. ,,Ez az egyetlen dolog, amit szeretek a testemen. Ezt kínosnak érzem valójában." Biztosak vagyunk abban, hogy sok millió rajongó úgy gondolja, hogy Niall úgy szexi, ahogy van. 

Randizna rajongóval!!

Niall Horan egy telefonos rádióállomásnál elismerte, hogy 100%-ig randizna rajongóval, és hogy szeretne felhívni egy lányt a színpadra, akinek énekel egy dalt. Awww.

,,Én kedvelem a lányokat...mert kedvelem őket. Ha rajongója a zenekarnak, akkor ez egy bónusz!" Na mit gondoltok? Most biztosan sok rajongónak csillant fel a szeme

Harry

cc27a50361e7514e70dcb645a46e2423_jpg_350x500_q85.jpg

Az X-Faktor előtt Harry gyógytornász vagy ügyvéd akart lenni.

Harry kedvenc zenekara a Coldplay.

Szemüvegben
Ez a kép szerintem nagyon aranyos :] Jól áll neki ez a szemüveg, még akkor is, ha nem az övé, hanem Zayné.


Rózsaszínű gitár

Egy hangszerbolt látogatásán úgy látszik Harrynek nagyon megtetszett ez a nem éppen férfias darab :P Mindenesetre el kell ismerni, nagyon aranyosan pózol :D


Mackós sapiban
Jajj, hát ez iszonyat aranyos ^^ Mint egy kiscsoportos :D Nagyon trendi és merész... nem mindenki lépne ki így az utcára.


Álmai barátnője

Ha arra vagy kíváncsi, hogyan néz ki Harry Styles "álomcsaja", akkor figyeljetek - mert ő adott nekünk néhány útmutatót, miszerint miket szeret egy lányban. ,,A jó humorérzék fontos, és az is, hogy valaki hűséges, és aranyos legyen. Szeretem a csinos lányokat." A göndör hajú énekes elmodnta a Now magazinnak: ,,Nincs meghatározva, hogy milyen hajszíne legyen, de szeretem az aranyos lányokat." A következő dolog, amelyet Harry elárult: ,,Ha van barátnőm, szeretem, ha olyasvalaki, akivel lehet viccelődni." - mondta.
Randija egy rajongóval!

Ha gyakran álmodozol arról, hogy milyen lenne az élet akkor, ha a One Direction tagjával, Harry Styles-szal randizhatnál, akkor ez valóra válhat. Harry elárulta, hogy már randizott rajongóval. A srác elismerte a We Love Pop magazinnak, hogy már randizott rajongóval. ,,Talán kettővel..." - vágta á Harry. ,,Talán... (gyanús pillantás). Adtam neki egy aláírást. A haverom házában maradtam egy pár napra, és a helyi pubba mentem, ami a sarkon volt, ott találkoztam vele, a bár mögött. Az aláírás után azt mondta, hogy látott engem a pubba, és megadta a számát. Nekem nem is kellett több!" Igen, ezután elképzeljük, hogy nagy beszélgetés folytatódhatott....Odahaza.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ

► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !

ogrodzeniowe.hupont.hu

2. OLCSÓ HOTEL KERESŐ

► - - Ezzel keresem a olcsó hotel árakat és szállásokat! Nekem ez vált be! - - OLCSÓ HOTEL KERESŐ

olcso-hotel-kereso.hupont.hu

3. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA!

ograda.hupont.hu

4. Profi alpin favágó, favágás, bozótirtás, cserjeirtás, fűnyírás, fűkaszálás,

► GREENBIA. telek, kert, ipartelep, parlagfű, cserjeirtás, fűkaszálás, Frissítve 2026. 03. 31. profi fakivágás, bozótirtás, ágdarálás, fűnyírás, fakivágás, gyorsan, precízen, alaposan, lelkiismeretesen dolgozunk! Megbízható, Profi, Minőségi munkaerő

olcsofukaszalas.hupont.hu

5. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.

► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.

olcso-autoberles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

5. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

6. Isten hozta a Gyimesbükki Római Katolikus Plébánia honlapján

► Welcome to Gyimesbükk Roman Catholic presbytery website

gyimesiplebania.hupont.hu

7. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

8. Körös-parti nyaraló

► Békésszentandráson a Kákafoki-holtágon teljesen felszerelt vízparti nyaraló kiadó.

korospartnyaralo.hupont.hu

9. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

10. ANTENNA SZERELÉS,JAVÍTÁS ÉS BEÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! TEL:+36705192134

► Digitális SD,HD műholdvevők,földi digitális antennák szerelése.Mindigtv,Mindigtv Extra kártyás vevőegység szerelése.UPC DIRECT,DIGI TV szerelése,javítása!

antennaszerviz.hupont.hu

11. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

12. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

13. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

14. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

15. FTC

► ,,FRADI VOLT FRADI LESSZ"

ftc-ace.hupont.hu

16. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170

► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!

elszivo.hupont.hu

17. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

18. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS

► Bartha Viktor: +36 70 638 8465

automentesbartha.hupont.hu

19. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

20. Szitás László-Brünni begyes, Máltai és Indiai pávagalamb tenyésztő

► Üdvözlöm weboldalamon! Szitás László vagyok a V151.sz. kondorosi egyesület tagja immár 16 éve. Máltai, indaiai páva és brünni begyes galambok tenyésztésével foglalkozom. Remélem örömmel nézi majd oldalamat, kellemes időtőltést kívánok.

szitas-maltai.hupont.hu

21. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

22. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

23. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

24. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

25. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

26. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

27. Sya!

► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!

betueseb.hupont.hu

28. Lágy érintések, finom illatok, értő kezek minden kismamának és anyukának!

► A pihenés, a feltőltődés minden kismamának jár! Engedj meg magadnak egy kis kényeztetést, amely nem luxus, de csodákra képes! :) Budapesten, Velencén és Agárdon házhoz is megyek!

kismamamasszazs.hupont.hu

29. OLCSÓ TEHERTAXI BUDAPEST

► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.

budapestitehertaxi.hupont.hu

30. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

31. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

32. teknősőkről

► teknősök világa

teknosok.hupont.hu

33. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

34. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

35. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

36. Töri vázlatok

► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...

tori-vazlat.hupont.hu

37. Szalai Kincses Ibolya írásai

► "A lélek szól."

verseim-gondolataim.hupont.hu

38. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

39. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

40. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

41. LÁSZLÓ MADÁRKERT

► "Amíg meg nem tapasztaltuk milyen szeretni egy állatot,lelkünk egy része mélyen alszik" Anatole France

laszlo-madarkert.hupont.hu

42. Idézetek, versek, történetek...és sok minden más.:)

► ‎* "Az optimista a fényt látja az alagút végen. A pesszimista a sötétséget. A realista a közeledö vonatot. A mozdonyvezetö pedig a három hülyét a síneken...!" ♥

mazsii.hupont.hu

43. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

44. Sziklaforrás Egyesület

► Felsőtárkány sziklaforras@gmail.com http://www.felsotarkany.hu/sziklaforras_egyesulet.html telefon: 20-3173291

sziklaforras.hupont.hu

45. ESZTA-TOOLS KFT TISZAVASVÁRI BARKÁCSÁRUHÁZ, GÉPKÖLCSÖNZÉS

► GÉPKÖLCSÖNZÉS, SZERSZÁMOK, MUNKARUHA, CSAVAROK,FISKARS TERMÉKEK, ELEKTROMOS-KAPUNYITÓK, NORMSTHAL-GARÁZSKAPU

tiszavasvaribarkacsbolt.hupont.hu

46. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

47. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370

► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>

polgardibutor.hupont.hu

48. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

49. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

50. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

51. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

52. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

53. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

54. SpeedySpider

► GEKKÓK

speedyspider-gekkok.hupont.hu

55. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

56. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

57. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

58. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

59. Gealan műanyag és alumínium thermo nyílászárók széles választéka

► Cégünk fő profilja nyílászárók forgalmazása, beépítése, párkányozása. 5 és 6 légkamrás profilrendszerek 5 év szavatossággal. Redőnyök és szúnyoghálók többféle kivitelben. Egyedi méretek, széles színválaszték. Díjmentes felmérés és árajánlat.

thermowindor.hupont.hu

60. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

61. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

62. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥

► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!

sztarok-zene-allatok.hupont.hu

63. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

64. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

65. Csapágy és Villanymotorpont

► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu

csapagypont.hupont.hu

66. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

67. Számvitel oktatást és teljes körű könyvelést vállalok! 06 30 872 96 30

► Cégek teljes körű könyvelését vállalom Budapesten és vonzáskörzetében, illetve vizsgára való felkészítést vállalok számvitelből bármilyen szinten!

szamviteloktatas.hupont.hu

68. TBK-001 honlapja

► Egy tatabányai Bogaras, Öcsisajt és a Tatabányai Bogár Klub

tbk.hupont.hu

69. olcsoregikonyvek.hupont.hu

► Olcsó, régi és új könyvek nagy választékban! Regények, krimik, zsebkönyvek, irodalmi művek, háborús történetek, kalandkönyvek, szerelmes regények, sorozatkönyvek

olcsoregikonyvek.hupont.hu

70. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

71. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.

festettcimerek.hupont.hu

72. MY BEERCOASTERS

► I only collect Belgian beer coasters. This site contains my double beercoasters that I would like to exchange for Belgian ones. If exchange is not possible, you can send a request to buy via fossielzoeker@gmail

bierviltjesmarc.hupont.hu

73. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

74. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés

► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés

keresooptimalizalaspest.hupont.hu

75. Fiúk&Łányok

► Elvárom hogy máskor is benézz ! Ne siess ! Csak lassan !

asahin.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 27
Heti: 3
Havi: 211
Össz.: 94 706

Látogatottság növelés
Oldal: One Direction tények/hírek
One Direction és ehgyéb más dolgok..:DD - © 2008 - 2026 - onedirection-egyeb.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »